Visszajelzésre az egészséges önbecsülésünkhöz szükség van, éppúgy a negatívakra, mind a pozitívakra. Sajnos azonban a negatív visszajelzésekre sokkal fogékonyabbak vagyunk, talán épp azért, mert abból sokkal többet kapunk.

A másik ok, hogy valamiért félünk is dicsérni és dicséretet elfogadni.
Dicséretet adni azért félünk, mert attól tartunk a másik így felül kerekedik rajtunk, vagy nem viszonozza, esetleg visszaél vele. Tipikus ilyen helyzet, amikor egy projekten ketten dolgoztok, és Te ahol csak alkalmad van, megemlíted segítőtársad nevét, ő azonban nem teszi ugyanezt, és a végén, amikor elismerésre kerül sor, végül csak őt emelik ki.

Sajnos hálátlan emberek mindig vannak, ugyanakkor azt is tudom tapasztalatból, hogy az ilyen emberek tündöklése rövid ideig tart csak, senki sem szereti ugyanis az olyanokat, akik másokat használnak lépcsőfoknak.

Mások azért nem dicsérik a kollégáikat, mert attól (még) kisebbnek érzik magukat. Az ilyen nők, bármilyen csinos is vagy, sosem fogják megdicsérni a frizurád, vagy a ruhád, és ha valamilyen munkában kiválóan teljesítettél nem fognak gratulálni még akkor sem, ha mindenki más megtette ezt a környezetedben. Ne vedd a szívedre, az ilyen vasladyknek látszó mimózalelkűeknek nincs önbizalmuk, és ezt így próbálják palástolni. :)

Épp ezért ne félj őszintén másokat megdicsérni, elismerni! Gondolj arra, hogy azok, akiknek kifejezed a háládat és megbecsülésedet, legyen az beosztott, vagy közvetlen kolléga, esetleg a főnököd, nemcsak a szívébe zár Téged, hanem számíthatsz a segítségére a jövőben is. Ezek a kollégák lesznek azok, akik ha túlóráznod kell, besegítenek; ha nincs időd elmenni ebédért, hoznak neked; közülük mindig lesz olyan, aki betegség esetén szívesen helyettesít; és úgy általában, bármikor számíthatsz a szakmai tudásukra.

Sokan azt gondolják a pénz az egyetlen motiváló erő, de ez hatalmas tévedés, ugyanis a megbecsülésnél nagyobb érték és megtartó erő nincs. A főnök vállát nem szokás megveregetni még képletesen sem, mert a rosszmájúak azt gondolják, a főnököt dicsérni puncsolás. Egy őszinte, nem túlzó gesztus azonban a vezetőknek is jól esik, hisz ők is emberek, és vágynak a pozitív megerősítésre, hogy jól végzik a dolgukat.

Mi nők, dicséretet kapni sem túlságosan szeretünk:

"Áh, biztos nem gondolja komolyan!"
"Jaj, ne mondj már ilyeneket!"
"Oh, hát semmiség volt az egész!"
"Én csak a munkámat végzem, ez a minimum, nem?!"

Míg egy férfi fejében meg sem fordulnak hasonlók, mi nők, hajlamosak vagyunk kisebbíteni saját értékeinket, és azt gondolni, aki dicsér bennünket az biztosan nem gondolja komolyan, vagy azért érezzük cikinek, mert úgy érezzük semmi rendkívülit nem tettünk, ergo nem is jár a dicséret. Ne tedd! Nem kell mást tenned csak mosolyogva köszönd meg a bókot.

Sajnos belefuthatsz Te is olyan vezetőbe, aki vagy ajnároz, vagy lehord a sárga földig - a két véglet közti középutat nem ismeri. Ne ess abba a hibába, hogy csak azt hiszed el neki, amikor szid. A dicséret is igaz, de lehet, hogy az is épp annyira túlzó, mint a kritikája, épp ezért a legjobb, ha a középutat járod és sem a dicséretétől nem száll fejedbe a dicsőség, sem a negatív kritika után nem omlasz össze.

Itt az év vége, a legtöbb munkahelyen ilyenkor hatalmas hajtás van, és épp ilyenkor van a leginkább szükségünk egy kis lelki tuningra. Ha nem vagy a szavak embere, egy apró gesztus is megteszi amivel kifejezheted háládat - legyen az egy csoki, vagy egy kis köszönő kártya. :)