Mielőtt belevágnánk a munkahelyi közönyösség téma kivesézésébe, először is tisztázzuk, mit is értünk közösség alatt! Az értelmező szótár szerint: Együtt tevékenykedő emberek, akik osztoznak egymással életükben, munkájukban, eszméikben, céljaikban, törekvéseikben.

A munkahelyen elég sok időt töltünk, így a munkában biztosan osztozunk, ezt kipipálhatjuk.
Az életünket illetően már vannak fokozatok - együtt eszünk, beszélgetünk (jó esetben), talán tudjuk, hogy a másiknak van-e családja, de másnem akkor biztosan tudomásunk lesz a másik életéről, ha épp hosszasan betegeskedik és nekünk kell helyettesíteni, és már nagyon tudni szeretnénk, mikor tér vissza az illető. Alakulhatnak ki barátságok is, de attól még, hogy két kolléga jóban van, a kollektíva nem lesz közösség, főleg akkor nem, ha a baráti csoportok egymást fújjoló klikkekbe tömörülnek.

A munkához való hozzáállásunkat illetően (nevezzük eszméknek) megint lehetünk nagyon eltérőek - például míg valakinek a munka a szenvedélye, más szükséges rosszként, csupán megélheti forrásként tekint rá. Ugyanígy az időt illetően is lehetnek mások a az elképzeléseink, gondoljunk csak arra, hogy mindig vannak, akik ráérősen nyújtják a projekteket, mint a rétest, nem baj ha sokba kerül, mert addig biztosan van munka, míg mások hipp-hopp szeretnének túl lenni a feladaton.

Pár évvel ezelőtt adódott az akkori munkahelyemen lehetőség, hogy női csoportot alakítsunk. Egy munkahelyi női szervezet esetében azt gondoltam könnyű a dolgunk: nők vagyunk (mindjárt van közös nevező), a leglelkesebbekkel összeülünk ötletelni, talán még általános célokban is meg tudunk állapodni, kitalálunk közös programokat aztán jön a megvalósítás része. A közösség már tervezéskor is formálódik - legyen az például egy csapatépítő buli, de a megvalósításnál már sok buktatóval kellett szembesülnöm.

Az emberek ugyanis nem vesznek részt a programokban.

Persze, ha ingyen kaja-pia van, és korlátlanul lehet mulatni a cég kontójára, akkor jóval több a jelentkező, de így is vannak mindig olyanok, akik köszönik nem kérnek abból, hogy az amúgy sem kedvelt kollégákat hulla részegen lássák az asztal alatt fetrengeni. Azért sem tartom az effajta "csapatépítő" bulikat közösség formálónak, mert többnyire azokkal mulatunk, akikkel a munkahelyen is jóban vagyunk, ami pedig a többi kollégát illeti - legtöbb esetben semmivel sem tudunk meg róluk többet, mint előtte. Az alkohol oldó hatása sem mindig pozitív: vannak, akik végtelenül nyitottak és a sokkal barátságosabbak lesznek spiccesen, míg másokból előbújik a gonoszkodó kisördög. Nagy egymásra találások és durva beszólások egyaránt elkönyvelhetők végtermékként egy ilyen bulin.

Maradnak hát az alkoholmentes tevékenységek, ahol a csoportnak például közösen kell egy feladatot elvégeznie, például az említett női szervezet példájánál maradva: ki lehet találni egy közös célt és az azt szolgáló rendezvényt. Itt hatványozottan fennáll a veszélye annak, bármilyen jó programot is találunk ki, amire az előzetes felmérések alapján még igény is van, a célcsoportból sokan nem mennek el rá.

Egy személyes példa. Az előző munkahelyemen kismamáknak szerveztünk találkozót - sokan méltatlankodtak, hogy nem tudják megoldani a gyermekük elhelyezését, ezért nem tudnak részt venni. A következő alkalommal a kollégák gyermekfelügyeletről is gondoskodtak, mégsem vettek részt a rendezvényen többen... (és azok sem mentek el, akik korábban a gyermekfelügyelet hiányára hivatkoztak).

Ami a távolmaradás okait illeti, tetszik vagy sem, kifogásgyártásban, mi nők, verhetetlenek vagyunk, különösen akkor, ha magunkról van szó! A férjem, a gyerek, fáj a fejem, főznöm kell, rengeteg a munkám, be kell vásárolnom, beteg a szomszéd macskája, jaj, most nem jóó, de majd legközelebb.. bármi. Vagy a másik véglet: megmagyarázzuk, hogy csak időpocsékolás XY előadása Z témában, úgysem tud újat mondani.

A legszomorúbb az, hogy ilyen kifogásokat vagyunk képesek akkor is felhozni, ha valamilyen program kifejezetten az ínyünkre lenne, vagy legalábbis van valami bizsergető újdonság abban a valamiben, pusztán azért, mert részt venni egy céges rendezvényen kilépést jelentene a komfort zónánkból, azt pedig köszönjük, szépen, de foggal-körömmel óvni kell.

Egymást megismerni, közös célokat kitűzni, vagy hogy ne menjek ilyen messzire - részt venni egy tanfolyamon a személyes fejlődés érdekében, találkozni a barátokkal az mind IDŐ és ENERGIA. Nem kell ahhoz szakkönyveket elolvasni, hogy belássuk, mi nők, magunkra szánunk a legkevesebb időt. Meg akarunk felelni minden fronton, mindenkinek és kivétel nélkül mindannyian bele-bele csúszunk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, ha valami nem úgy történik, ahogy elterveztük, vagy ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor az tragédia, és egy rakás szerencsétlenségek vagyunk. Tombol bennünk a megfelelési vágy... de kinek is akarunk megfelelni? Valóban elvárják tőlünk mindazt, amit mi gondolunk? Mi van, ha egyszer nincs főtt kaja? Éhenhal a család? Csak mert valaki heti egyszer eljár tornázni nem lesz pocsék anya.. sőt! Lehet, hogy épp azzal segít, hogy a stresszt a boxzsákon vezeti le és nem a családon. Summa summarum: nemcsak a saját, hanem a környezetünk élete is kellemesebbé válna, ha törődnénk magunkkal - legyen az a megjelenésünk, vagy épp a szellemi fittségünk.

Ha magunkra sem szánunk időt, akkor még inkább érthető miért nehéz rávenni magunkat munkahelyi közösségépítő tevékenységekre, főleg, ha azok elsőre időigényesnek és haszontalannak tűnnek.

Érdemes azonban a beidegződéseket félretenni, és egyszer-egyszer esélyt adni magunknak és a csapatnak is, még akkor is, ha semmi kedvünk hozzá. Közösséget építeni nehéz, elengedhetetlen hozzá a közös - a csapat számára értelmes - tevékenység és (szerintem) a jó hangulat. Egy jó vezetőnek lehet közösségformáló hatása, szervezhet kötelező csapatépítő tréningeket mindenféle furmányos feladattal, de ez nem mindig elég. Akárcsak egy barátság ápolása, a kollektíva közösséggé kovácsolása is idő és energia, és mindenki odaadása kell hozzá, egy fecske nem csinál nyarat.

De mégis miért fontos, hogy legyen közösség a munkahelyen?

Mert ez az egyik legerősebb megtartó erő, ettől érezzük magunkat jól még egy átlagosan fizető, közepesen unalmas munkakörben is. A közösségi élmény lehet életre szóló is, a munkahelyen kívül közösen eltöltött idő új barátságok, vagy üzleti kapcsolatok kialakulását is eredményezheti, másokról alkotott előítéleteink dőlhetnek romba, eredményesebbé válik az együttműködés. Számos pozitív hozadéka van a közösségben eltöltött tevékenységeknek, de ami a lényeg: tartozol valahova, a munkahelyed több lesz szimpla robot-helyszínnél, és még a legvacakabb meló is elviselhetőbbé válik egy jó közösségben. Ha még valami értelmeset is csináltok együtt (a munkán kívül), amivel egymást, vagy másokat segítitek, máris magasabb szintre léptetek az önmegvalósításban is. :)

A közösségnek egyetlen hátránya van. Ha a munkaköri körülményeid időközben megváltoznak (például áthelyeznek egy számodra kedvezőtlenebb pozícióba), nehezebb váltani és egy másik munkahelyen tiszta lappal kezdeni. Aki érzelmileg nem kötődik a társaihoz sokkal könnyebben tud búcsút inteni egy olyan munkahelynek, mely nem szolgálja tovább már a szakmai fejlődését, vagy stresszessé vált.