Minél jártasabbá válsz a hála művészetében, annál kevésbé leszel játékszere a neheztelésnek, depressziónak és kétségbeesésnek. (Sam Keen)

A dicséret pszichológiája vitathatatlanul működik, akkor is, ha különböző okokból nehezünkre esik dicséretet adni vagy kapni. Most vegyük sorra hogyan dicsérjünk, illetve ne dicsérjünk.

NE dicsérj valakit, ha a dicséretedet tulajdonképpen hátsó szándékból teszed.

Például ne hízelegj valakinek, ha kedvezményeket vagy információt akarsz kicsalni belőle, vagy tulajdonképpen egy szaftos letolást akarsz "becsomagolni". Ha az illető tökéletes radarokkal rendelkezik, azonnal kiszagolja, hogy nem őszinte a dicséreted, az pedig végképp rosszul érintheti, ha utólag jön rá, hogy nem is a személyének szólt a csodálat, hanem az csak eszköz volt, hogy elérd a célod. Az illető bizalma irányodba rohamosan csökkenni fog, és akkor is gyanakodva fog méricskélni, ha tényleg megdicséred valamiért.

Az elmarasztalás "dicséretbe" csomagolása szintén nem túl szerencsés.

Sok vezető alkalmazza a dicséretet a szendvics-technikával. A módszer lényege, hogy pozitív üzenettel kezdesz, utána jön a fekete leves (=nehezményezés, kritika, ne adj isten letolás), majd ismét pozitív üzenettel zársz. Ez akkor működik jól, ha a záró pozitív üzenet abban erősíti meg a másikat, hogy hiszel benne, bátorítod, kifejezed háládat, hogy együttműködtök stb. Hatástalan viszont, ha valami komoly vétséget követett el az illető és a záróüzenetben egy teljesen más esetet hozol fel, amikor az illető jól teljesített. Ezzel gyakorlatilag élét veszed a korholásodnak, és nagy az esély rá, hogy az illető nem fog azon fáradozni, hogy máskor jobban odafigyeljen. Az fog megmaradni benne, hogy ő klassz, és tulajdonképpen nincs min változtatnia. Szintén rossz szájízt ad a dicséretnek, ha csak szendvics-technikában alkalmazod. A beszélgetőpartnered ahelyett, hogy örülne, azonnal összerándul a gyomra, amikor dicsérni kezded, mert tudja, hogy ez csak a letolás felvezetése, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit mondasz "előtte" vagy "utána", csak a panaszt fogja magára venni.

Az őszinte dicséretnek tudományosan megfogalmazva három alkotóeleme van:

• elmondod az illető mely tette/ viselkedése váltotta ki belőled az érzést
• kifejezed milyen szükségleted teljesült
• kifejezed az érzésed, amelyet a tett kiváltott (öröm, hála, jókedv stb)

Például: "Annyira örülök, hogy felajánlottad elmész a gyerekekért! Annyi elintéznivalóm van, féltem, hogy nem érek oda értük időben, de Te megoldottad a problémámat, ettől egészen megkönnyebbültem. Köszönöm."

Vannak helyzetek, amelyekben egy tekintet, mosoly, vagy egyetlen "köszönöm" ugyanolyan értékkel bír, mint a fentebb felsoroltak.

És ami mindennél fontosabb - nemcsak a kiugró eseményeket kell elismerni. Gyakori hiba, hogy előbb észrevesszük azt, mi mehetne jobban: miért nincs kész a lecke, miért nincs felporszívózva, miért nem lettek elrakva a szennyes ruhák stb. Vedd észre a jó dolgokat is, tedd szóvá, különösen azokat, amelyeket megszoktál - legyen az egy ölelés, amikor hazaérsz; főtt étel az asztalon; szép osztályzatok az ellenőrzőben; rend a lakásban; hűséges társ stb, a sort hosszan lehetne folytatni.

Minden nap van mit ünnepelni és köszönetet mondani érte! :)