Kritikát mindannyian kapunk, most tekintsünk el attól, hogy aki a kritikát megfogalmazza mennyire jól tudja kifejezni magát. Induljunk ki abból az alapállásból, hogy az illető személyeskedik, megpróbál a lelkedbe gázolni, minden bajért Téged okol.

Nézzük, hányféleképpen reagálhatsz:

1. A legrosszabb, amit saját magaddal szemben tehetsz, hogy magadra veszed a kritikát, és önmagad hibáztatod, ettől levert leszel, szégyenérzet fojtogat, elhatalmasodik rajtad a bűntudat, esetleg az alkalmatlanság érzése. Ne feledd, még ha valóban elkövettél egy munkahelyi bakit, ez nem lehet ok arra, hogy a kollégád, vagy a főnököd az önbecsülésedet támadja.

2. Visszakézből támadsz és a másikat hibáztatod. Ha támadva érezzük magunkat természetes zsigeri reakció a védekezés, ami nem ritkán párosul a haraggal. A "visszabeszélés" nemcsak nem oldja meg a problémát, de az állásodat is veszélyezteted vele, ha a főnöködnek beszélsz vissza.

3. A figyelmed a saját érzéseidre és szükségleteidre irányítod és kifejezed, mennyire fájnak az illető szavai, és hogy tiszteletteljesebb bánásmódban szeretnél részesülni. Ez valószínűleg a főnöködet sokkolja, talán még vissza is hőköl, hisz a legtöbb főnök nem ehhez van szokva, azonban nem biztos, hogy hosszútávon célt érsz vele, hisz lehet, hogy ő éppúgy sértve érzi magát, azért kelt ki magából.

4. A tudatosságod a másik érzéseire és igényeire összpontosítod, majd megfogalmazod a saját igényeidet is. Abból indulsz ki, hogy a főnököd nem egy őrült, aki kedvtelésből kelt ki magából, hanem valószínű, hogy egy félreértés vagy hiba van viselkedésének a hátterében. Ha valóban vétségről van szó, a hiba bizonyára felbosszantotta a főnöködet, aminek megint több oka lehet: például a figyelmetlenséged, adódhat abból, hogy túlterhelt vagy, de még az is lehet, hogy nem lettek jól megfogalmazva az elvárások, nem kaptál pontos instrukciókat. Azzal, hogy a főnöködre figyelsz és felelősséget vállalsz a tetteidért, és még az okot is szeretnéd megtalálni, hogy ezzel elejét lehessen venni további hibáknak, tanúságot teszel az elkötelezettségedről és biztosítod a főnöködet arról, hogy fontos számodra is a jó munkavégzés. Ha ezt sikerül tisztázni, és láthatóan enyhültek a kedélyek, kifejezheted igényedet te is arra, hogy a jövőben mindig előre tisztázzátok a követelményeket, vagy hogy szeretnéd, ha kevesebb feladat hárulna rád. Miután a főnököd érezte, hogy fontosnak tartod az igényeit, nyitottabb lesz arra, hogy ő is odafigyeljen a te igényeidre.

Ember legyen a talpán, akinek a 4. pontot minden esetben sikerül véghezvinnie. :) Minél kevésbé kötődünk valakihez érzelmileg, annál inkább képesek vagyunk megőrizni a higgadtságunkat és helyes mederbe terelni a beszélgetést, de az is igaz, minél érzékenyebb pontunkon találnak rajtunk fogást, annál nehezebb ezt a fajta sztoikus nyugalmat megőrizni.
Való igaz, hogy a kommunikációd módját rendkívüli módon befolyásolja az, hogyan viszonyulsz a másikhoz. Ha az az alaptételed, hogy minden emberi megnyilvánulás okkal történik, és például egy-egy kifakadás mögött kimondatlan, vagy rosszul megfogalmazott igények vannak, máris kiváncsi leszel az okokra és nyitottan állsz a helyzethez, jobban függetleníteni tudod magad a másik haragjától. Viszont ha eleve bizalmatlansággal, esetleg utálattal fordulsz valaki felé, sokkal könnyebb bezárkózni, a problémát elhárítani, bűnbakot keresni vagy épp magadat áldozatként beállítani.

​Amennyiben az első két pontban magadra ismertél, mindenképp igyekezz a 3-4. megoldási módszereket gyakorolni! :)